Tarka géb - Proterorhinus marmoratus

Tarka géb - Proterorhinus marmoratus


1

2

 

Rendszertani besorolás: Gébfélék

Élőhelyek:
- Lassú folyóvizek
- Holtágak, árterek
- Állóvizek, tavak
- Víztározók
- Mocsár, láp
- Hőforrások, hévizek
- Tógazdaságok

Méret:
Legnagyobb súly: n.a
Legnagyobb hossz: 10 cm
Méret korlát: nincs
Súly korlát: nincs

Szaporodás:
Ivarérettség kora: 2 év
Ívási időszak kezdete: Április
Lerakott ikrák száma: 80 - 120

Tilalom:
Tilalmi időszak kezdete: nincs
Tilalmi időszak vége: nincs

Védelem:
Védett hal: nem
Nemes hal: nem

Megjelenés:
Megnyúlt, oldalról erősen összenyomott, alacsony testű hal. Feje nagy, orra hosszabb a szem átmérőjénél, és a csúcsán - az elülső orrnyílások meghosszabbításaként - egy-egy rövid kis csövecske látható. Szája kicsi, csúcsba nyíló, állkapcsain parányi fogacskák ülnek. Hátúszója kettős. Az elülső rövid, 6-7 gyenge tüske támasztja, a hátulsó hosszú, elágazó sugarainak száma 15-20. Farokúszója jól fejlett, a hátsó széle domború. Anális úszójában 11-16 osztott sugár van. Hasúszói a mellúszók alatt helyezkednek el, egymással összenőttek, ennélfogva homorú felületet alkotva, tapadókorongként is használhatók. Oldalvonala hiányzik, pikkelyeinek száma a test hosszában 36-48. Sárgás alapszínét sötét, szabálytalan alakú foltok márványozzák.

Életmód:
Eredetileg a félsós tengeröblök lakója, de az édesvízhez is jól alkalmazkodik. Főként a lassú mozgású folyóvizekben és az állóvizekben szaporodik el. Nagyobb folyóinknak elsősorban a dévérzónáját jellemzi, ahol többnyire a csendesebb részeken tartózkodik. Kedveli a duzzasztott folyószakaszokat, ezeken rendszerint sűrűbb népessége alakul ki. Otthon érzi magát a lassan áramló, olykor álló vizű, némi vízi növényzetet is tartalmazó csatornákban és holtágakban is, ahol szívesen bújik meg a növények között, de kedveli a folyók partvédelmi kőszórásait is. Planktonszervezetekkel, apró fenéklakó gerinctelen állatokkal és a hínárnövényzet élőbevonatával táplálkozik.

Egyebek:
Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger félsós parti vizeiben, valamint az oda torkolló folyók vízrendszerében fordul elő. Jelenleg is terjedőben lévő faj, amely Magyarországon a XIX. században jelent meg, és napjainkra Németországig jutott el a Dunán.