Szivárványos pisztráng - Oncorhynchus mykiss

Rendszertani besorolás: Lazacalakúak

Élőhelyek:
- Hegyi patakok for. vidéke
- Hegyvidéki zóna patakja
- Folyók sodrott részei
- Folyók kőgátjai, köv. p.
- Állóvizek, tavak
- Víztározók
- Tógazdaságok

Méret:
Legnagyobb súly: n.a
Legnagyobb hossz: n.a
Méret korlát: 22 cm
Súly korlát: nincs

Szaporodás:
Ivarérettség kora: 3 év
Ívási időszak kezdete: Február
Lerakott ikrák száma: 500 - 2000

Tilalom:
Tilalmi időszak kezdete: nincs
Tilalmi időszak vége: nincs

Védelem:
Védett hal: nem
Nemes hal: Igen

Megjelenés:
Teste hosszú, megnyúlt, oldalt kissé lapított, magas faroknyéllel. A hát- és a farokúszó között zsírúszója van. A kisméretű pikkelyekből az oldalvonal mentén 135-150, a zsírúszó és az oldalvonalak között (az oldalvonalak pikkelyeit is beleértve) 14-19 (de legtöbbször 16) található. Az ekecsont fogazottsága: a lemez hátulsó peremén többnyire 4 fogvan; a nyél erősen hajlott, egy vagy két sorban fogazott. A szivárványos pisztráng feje kisebb és tompább, mint a sebes pisztrángé, és felső állkapcsa kissé rövidebb, de azért szájnyílása széles. Fejét, testét, hát-, zsír-, és farokúszóját számos fekete petty és pont tarkítja. Oldalvonala mentén széles, vöröses hosszsáv húzódik, mely a szivárvány színeiben ragyog, és a hímen pompás látványt nyújt. Sötét vizekben, amelyekben a pisztrángot nem lehet könnyen felismerni, vöröses csíkja erősen kiviláglik. Tiszta vízben a teste szinte láthatatlan.

Életmód:
A sebes pisztránghoz hasonlóan a hegyi és hegylábi vizeket kedveli, de oxigénigénye kisebb, ezért jobban tűri a víz felmelegedését. Tágabb tűrőképessége folytán olyan helyeken is megél - például alföldi holtágakban -, ahol a sebes pisztráng nem maradna meg, de korántsem az ilyen vizek jelentik számára az ideális élőhelyet. Tápláléka gerinctelen állatokból és kisebb halakból kerül ki. Zsákmányát egyaránt szerzi a mederfenékről, a víz felszínéről és a közbülső vízrétegekből.

Egyebek:
Őshazája a Bering-tenger ázsiai és amerikai partvidéke. Európába az utóbbi helyről került, és széles körben elterjedt. Magyarországra 1885-ben hozták be, és azóta számos vizünkbe betelepítették. Úgy tűnik azonban, hogy fennmaradása csak az ismétlődő telepítéseknek köszönhető, stabil, önfenntartó állományáról nem tudunk.