Pisztrángsügér - Micropterus salmoides

Pisztrángsügér - Micropterus salmoides Pisztrángsügér - Micropterus salmoides

Rendszertani besorolás: Sügérfélék

Élőhelyek:
- Lassú folyóvizek
- Folyók sodrott részei
- Lassú áramlású folyórész.
- Holtágak, árterek
- Állóvizek, tavak
- Víztározók
- Tógazdaságok

Méret:
Legnagyobb súly: 3,7 Kg
Legnagyobb hossz: 50 cm
Méret korlát: 30 cm
Súly korlát: nincs

Szaporodás:
Ivarérettség kora: 3 év
Ívási időszak kezdete: Május
Lerakott ikrák száma: 1000 - 10000

Tilalom:
Tilalmi időszak kezdete: nincs
Tilalmi időszak vége: nincs

Védelem:
Védett hal: nem
Nemes hal: nem

Megjelenés:
A hal teste nyújtott, oldalról erősen lapított, az öregebb példányok háta valamivel magasabb, feje nagy (a teljes hossz több mint egynegyede). Felső állkapcsa a szemek mögé nyúlik. 65-70 fésűs pikkely van az oldalvonal mentén. Hátúszója egy mély bevágással osztott, az elülső rész (9-10 tüskés sugár) alacsonyabb, mint a hátulsó (1 tüskés és 12-13 lágy sugár); farok alatti úszója 3 tüskés és 10-11 lágy sugarú.
A hasúszókat bőr nem köti össze; farokúszója gyengén kimetszett. Háta sötét, olajzöld; oldala világosabb, ezüstösen csillogó, egy szabálytalanul futó sötét hosszanti sávval, e fölött (ritkán alatta is) egyesével elhelyezkedő sötét foltok vannak; hasa fehér, vörhenyes ezüstfényű. Feje rézsútos, sötét csíkkal.

Életmód:
Sok évtized tapasztalata alapján elmondható, hogy a pisztrángsügér nem igazán kedvelte meg vizeinket. Sokfelé megpróbálkoztak telepítésével, de stabil állománya kevés helyen alakult ki. Elsősorban a sekély és mély vízzel egyaránt rendelkező sóderes vagy homokos medrű tavakban, a nem túl gyors, de kemény aljzatú folyószakaszokon talált megfelelő életfeltételekre, az iszapos medrű vizeket nem kedveli.
Táplálék. Kezdetben planktonnal, később rovarlárvákkal és egyéb gerinctelen állatokkal táplálkoznak, amelyhez növekedésük során egyre több halat is fogyasztanak.

Egyebek:
Észak-Amerika keleti felén Kanadától Mexikóig őshonos, de kedvező tulajdonságai miatt Amerikán kívül is sok helyre telepítették. Európába az 1800-as évek végén, Magyarországra 1909-ben hozták be. ­A hazai elterjesztésére tett kísérletek kevés sikerrel jártak.