Dunai ingolna - Eudontomyzon mariae

Dunai ingolna - Eudontomyzon mariae Dunai ingolna - Eudontomyzon mariae

Rendszertani besorolás: Ingolafélék

Élőhelyek:
- Hegyvidéki zóna patakja
- Dombvidéki patakok
- Lassú folyóvizek
- Folyók sodrott részei
- Lassú áramlású folyórész
- Folyók anyamedre
- Holtágak, árterek

Méret:
Legnagyobb súly: n.a
Legnagyobb hossz: 30 cm
Méret korlát: nincs
Súly korlát: nincs

Szaporodás:
Ivarérettség kora: 4 év
Ívási időszak kezdete: Március
Lerakott ikrák száma: 2000 - 7000

Tilalom:
Tilalmi időszak kezdete: nincs
Tilalmi időszak vége: nincs

Védelem:
Védett hal: Igen
Nemes hal: nem

Megjelenés:
A felső állkapcsi lemez széles, mindkét oldalán egy-egy nagy foggal. Az alsó állkapcsi lemezen 5-10 (többnyire 7-8) fog van. A szájkorong csak kevés külső és belső ajakfoggal rendelkezik. A korong alsó felén hiányzik a sertés rész, amely a tiszai ingolánál megvan. Az elülső nyelvlemez közepén nincs beszögellés, elülső peremén 5 fog ül: középen egy nagyobb és szélesebb, hozzá jobbról és balról két-két kis fogacska csatlakozik. A kifejlett példányoknál a két hátúszó az ivarérettségtől függően külön-külön vagy egymással érintkezve helyezkedik el. E fajnál a test elülső vége a legvaskosabb. A kifejlett dunai ingolák felül fémesen csillogó sötétkékek, oldalaik világosbarnásak, a hasoldalai ezüstösen csillognak. Az előfordulási helytől függően ismertek olyan példányok is, melyek háta és oldalai csaknem feketék. A lárvák barnásak, hátoldaluk sötétebb; oldalaikon néha nagy, sötét foltok vannak, amelyek világos alapon mozaikszerűen helyezkednek el.

Életmód:
Élőhelyével szemben a víz tisztaságát kivéve kevésbé igényes, mint a tiszai ingola, ezért nemcsak a hegy- és dombvidéki patakokban, hanem a folyók alacsonyabb szinttájain, a paduc, márna- és dévérzónában is előfordulhat. Szaporodása azonban többnyire a folyóvizek fölső szakaszain megy végbe, ahol az ikrákból kikelő lárvák a meder üledékébe ássák be magukat.
Az iszaplakó lárvák főként szerves törmelékkel táplálkoznak. Négyéves korukra kifejlődnek ivarszerveik, és kialakul jellegzetes tölcsérszájuk, amellyel olykor halakra is rátapadnak, de azokat általában nem sebzik meg, nem válnak élősködőkké. Valószínű, hogy a kifejlett állatok már egyáltalán nem táplálkoznak, csupán felhalmozott tartalékaikból élnek, ívás után pedig elpusztulnak.

Egyebek:
Korábban kizárólag kelet-európai elterjedésű fajnak tartották, amely csak a Duna alsó szakaszán, valamint a Kárpátoktól keletre eső folyók vízrendszerében él, a Dnyepertől a Donig. Az újabb vizsgálatok a Duna-medence nyugati területein, valamint a Drinában és Vardarban is kimutatták, de a Tisza vízhálózatából és a Temesből hiányzik, ott a tiszai ingola helyettesíti. Hazánk nyugati felén őshonosnak tekinthető faj, amely az utóbbi időkben több folyóvizünkből is előkerült.